Így bosszulná meg Trump Putyin konokságát: lefoglalják az orosz vagyont és átadhatják Ukrajnának

Az amerikai elnök meglépheti, amit még Biden sem lépett meg.

Az USA első fekete női külügyminisztere szerint felesleges olyasmiket mondani, hogy Trump alatt rosszabb a feketék és fehérek közti viszony, mint korábban.
Arról kérdezte az NBC riportere Condoleezza Rice-t, George W. Bush elnök egykori külügyminiszterét, az első feketét (és egyben az első fekete nőt) ebben a pozícióban, hogy romlottak-e a fehérek és a feketék közti kapcsolatok az utóbbi időben.
Sheinelle Jones, a riporter megjegyezte, hogy sokak szerint „most rosszabb, amikor a faji kérdésről beszélünk”, később pedig úgy fogalmazott, hogy sokan azt mondják, hogy „ez felülről indult, az elnöktől”.
„Biztos vagyok benne, hogy nem rosszabb a helyzet ma, mint amikor a szegregációs törvények által uralt Alabamában felnőttem – válaszolt Rice. – Úgyhogy felejtsük el azt, hogy most rosszabbak a faji kapcsolatok, mint a múltban. Valóban? Ez azt jelenti, hogy nem fejlődtünk egyáltalán.”
Arra, hogy mindez az elnöktől indult volna, Rice azt felelte: „jaj, ne már, most komolyan!” Hozzátette, hogy szerinte az ország sosem lesz faji előítéletektől mentes („colorblind”), és hogy szerinte fontos, hogy tudatosan használjuk a nyelvet, de, mint mondta, azzal nem ért egyet, hogy ma rosszabbak lennének a faji viszonyok.